2013. július 2., kedd

Helyzetjelentés

Sziasztok!
Gondoltam már éppen ideje némi hírrel szolgálni a kedves Olvasóknak. (Szia Anya!)
Olyan nagyon sok minden egyébként nem történt e néhány nap alatt, mint amire mondjuk számítottam, de igyekszem minden részletről beszámolni.
Ugye ott hagytam abba, hogy elküldtem 2 családnak a kis levélkémet, hogy tetszett a profiljuk és legyenek olyan kedvesek az enyémet is megnézni. Azt is írtam, hogy erre egyikőjüktől sem kaptam választ. Itt hagytam abba, innen folytatjuk.:)
Ezután sem kaptam. Viszont további családokat értesítettem létezésemről, szám szerint körülbelül ötöt. Ez barátok között is 7 családot jelent, amiből én egy darab visszajelzést kaptam. Az 6. Hatból egy család nem olvasta el a levelem. Az öt. Öt család arra sem vette a fáradságot, hogy kattintson kettőt és küldjön nekem egy "NEM" választ. Rájuk azért morci vagyok.
Szóval kaptam egy visszajelzést, amiben az állt, hogy tetszik nekik a profilom. Egyetlen baj van, hogy ők egy nagyon kicsi városban laknak. Bécs 70 kilométerre fekszik. Ami azért baj, mert én mintegy mellékesen megemlítettem a profilomon, hogy szeretnék egy nagyvárosban vagy egy nagyváros mellett lakni. Visszaírtam nekik, hogy ennek ellenére mégis szimpatikusak (mert tényleg azok voltak.) és elárulnák nekem, hogy név szerint hol laknak?! Azért tettem úgymond némi engedményt, mert első levelükben említették, hogy Bécs körülbelül 40 perc vonattal, ami még egészen szimpatikus. Ha pedig ők nem egy 2000 fős falut neveznek kisvárosnak, akkor még azzal is meg tudtam volna barátkozni. Viszont erre a levelemre már nem válaszoltak.
Ez volt az a pont, ahol kezdtem kicsit elszontyolodni és körülbelül itt raktam ki a "Para" című bejegyzést, aminek egyébként legfelül kellene, hogy álljon, de valami oknál fogva a második bejegyzésként került ki.
Ahogy írtam is, itt belemerültem az önsajnálatba, de végül döntöttem. Mivel sem az Au-pair World-ön sem az EasyAuPair-en nem volt szimpatikus osztrák család, ezért úgy döntöttem, hogy elkezdek Németországban is keresgélni. Ugyanúgy elküldtem 2 családnak a levelet, és türelmesen' vártam. Ismétlődni látszott a történelem, mert az első család megnézte, de választ nem adott.
Viszooont, taram-taram....... a második család pozitív visszajelzést küldött. Benne az állt, hogy tetszik nekik a profilom, szívesen megismernének és esetleg van-e Skype-om. (piros pont)
Rögtön vissza is is írtam, hogy szívesen skype randiznék velük és nekik mikor lenne aktuális.
Másnap kaptam egy jóó hosszú e-mailt, amiben mindenféléről ír az anyuka. Saját magukról, a házról, napirendről, városról és így tovább. (ez a "másnap" ma volt:D)
Ami a családot illeti. 2 gyerkőc van, 6 éves fiú és 8 éves lány. A szülőknek saját cégük van, ahol reggeltől körülbelül délután 4-ig dolgoznak. Stuttgart mellett egy kisvárosban laknak (44000 fő). Stuttgart és Baden-Württemberg tartomány egyébként szívem egyik kis csücske, tulajdonképpen az ország eme részének köszönhetem, hogy megtanultam németül.
A feladatom az lenne, hogy délután elhozzam őket a suliból, ami után némi ebédet rittyenteni. Ha van délutáni foglalkozás, akkor azon időben ott legyenek, ha nincs, akkor eltölteni az időt, amíg a szülők hazaérnek.
Eddig minden szép és jó, de azért van néhány fekete folt. Eddig a takarításról bőszen hallgattak, majd még arra kíváncsi leszek.
Mindenesetre holnap délután/este skype-olunk, ott biztosan sok minden el fog dőlni. Szeretnék beszélni az előző au pair lányokkal is.
Holnap este vagy esetleg másnap jövök a fejleményekkel.
Jó éjt!:))


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése